6

Jaromar herceg königssthuli magánrezidenciájának erkélyéről lélegzetelállító kilátás nyílt a Balti-tengerre, de Sperennek nem igazán jutott ideje gyönyörködni a látványban. Saját hercege megbízta egy feladattal, és a kötelesség minden mással szemben előnyt élvezett. A panoráma azonban ettől függetlenül szép volt, és sokkal elviselhetőbbé tette a kényszerű várakozást.

Pomoriában volt, egy apró hercegségben a Német Szövetség legészakibb részén, kizárólag azért, hogy szót váltson Jaromarral. Bár makacsul ragaszkodott politikai semlegességéhez, a tündék által kormányzott Pomoriai Hercegségről mindenki tudta, hogy a múltban kölcsönösen segítették egymás Tir Tairngire hercegeivel. Természetesen politikai szövetséget kötöttek Tir na nÓggal, Tir Tairngire legnagyobb riválisával is az Atlanti-óceán innenső oldalán, a Brit-szigeteken. Tir na nÓg sokkal közelebb volt Pomoriához, de az apró hercegség nem vonz magára túlságosan nagy figyelmet egyik tünde nemzet irányából sem, ami nyilvánvalóan tökéletesen megfelelt az apró államot kormányzó hercegnek.

– Herr Silverblade, kérem, bocsásson meg, amiért megvárakoztattam – szólalt meg egy hang Speren háta mögött. A lovag megfordult, és az erkély nyitott ajtajában magát a herceget pillantotta meg. Jaromar Grief herceg magas férfi volt, akár a tündék nagy többsége, és ehhez csont és bőr, szinte már kórosan sovány testalkat tartozott. Sötét haját hátrafésülte magas, intelligenciáról árulkodó homlokából, apró szakállát pedig gondosan rövidre nyírta. Ruhája csaknem ugyanolyan archaikus volt, mint Sperené: kék mellénye felett egy árnyalattal sötétebb, arany levelekkel hímzett szalonkabátot viselt. Gallérját és kézelőjét fehér, fodros csipke díszítette. Szűk szabású nadrágját kifényesített, ám sárpettyes lovaglócsizmájába tűrte. Ebből, és a kezében tartott lovaglóostorból Speren megállapíthatta, hogy a herceg valószínűleg reggeli lovaglásából tért vissza.

Jaromar bal kezének ujjait a melléhez érintette, és enyhe meghajlással köszöntötte vendégét. Speren viszonozta a gesztust, de egy kicsit mélyebbre hajolt, ahogy azt illik, amikor az ember egy herceget üdvözöl. Jaromar nem rendelkezett akkora hatalommal, mint Speren szülőföldjének hercegei, de saját birodalmának uralkodója volt, így kijárt neki a tisztelet.

– Felséges uram, nekem kell bocsánatot kérnem, amiért megzavartam hajlékában. Azonban igen fontos és sürgető ügyben kell szót váltanom önnel.

– Mindig örömömre szolgál, ha segítségére lehetek az Ígéret Földjén élő nemes rokonaimnak – felelte a herceg mosolyogva. – Csatlakozna hozzám idebent? Éppen reggelihez készülök.

Speren bólintott, és követte a herceget.

Königssthul kastélya közel sem számított olyan fényűző jelenségnek, mint Tir Tairngire Királyi Palotája, pompában pedig közelébe sem ért a herceg saßnizti hivatali rezidenciájának, de még így is elég nagy, és a maga módján elbűvölő épület volt. A herceg útközben elmesélte Sperennek, hogyan állították helyre az épületet a régi kastély maradványaiból nem sokkal azután, hogy elfoglalta a hercegi széket. A birtokot a Balti-tenger partja mentén többholdnyi hercegi földterület vette körül, és Jaromar egy istállónyi lovat is tartott, mert szenvedélyes lovas volt.

A herceg bevezette Sperent egy ebédlőbe, melyet egy hatalmas, akár két tucat ember ellátásra is alkalmas, hosszú faasztal uralt. A vakolt mennyezetről kristálycsillárok lógtak, és az egyik falon széles faliszőnyeg függött egy vastag, erős rézrúdról; a beleszőtt kép kék háttér előtt ágaskodó, aranyszínű griffet ábrázolt. A helyiség túlsó oldalán lévő ablakok elől elhúzták a sötét függönyöket, így természetes fény töltötte be a termet. Speren látta, hogy két személyre terítettek meg az asztalon; szemügyre vette a fehér szalvétákat, a míves porcelánokat és az ezüst evőeszközöket.

Egy libériás, humán szolgáló jelent meg egy csizmahúzóval a kezében, hogy levegye Jaromar sáros lovaglócsizmáját, és felhúzzon a helyére egy pár puha papucsot. Speren már az érkezésekor megszabadult a kardjától, de most a köpenyét is odaadta a szolgálónak, aki pillanatok alatt eltűnt a számos ajtó egyike mögött, miközben a herceg leült az asztalfőn, és a jobbján álló székre mutatott.

– Kérem, foglaljon helyet – mondta, és Speren engedelmeskedett. Újabb szolgák kerültek elő letakart tálakat egyensúlyozva, és elkezdtek megteríteni. A herceg hátradőlt a székében, és Sperent méregette.

– Tehát, mi hozta önt szerény hajlékomba, Herr Silverblade?

– Hívjon csak Sperennek, kegyelmes uram!

– Rendben, ön pedig Jaromarnak. Elvégre testvérek volnánk. – A herceg egy legyintéssel elbocsátotta a szolgálókat. – Kóstolja meg a kolbászt! A szakácsom kitűnően tudja elkészíteni.

Speren lenézett a tányérjára. A szeletekre vágott kolbász, a tejszínes szószban úszó buggyantott tojás és a hasábburgonya nem az a fajta étel volt, amihez otthon hozzászokott. Kisebb csodának tartotta, hogy ilyen étkezés mellett Jaromar hogyan tudta megőrizni vékonyságát. Speren felvette a kést és a villát, és miközben beszélt, módszeresen darabolni kezdte az ételt.

– Nos, Jaromar, a hercegem, Jenna Ni’Ferra egy igen kényes feladattal bízott meg – kezdte. – Nemrégiben híreket kapott egy politikai csoportosulásról a Német Szövetségben... egy szervezetről, amelyik szemben áll Tir Tairngire érdekeivel. A neve Alt Welt.

A herceg megtörölte a száját egy összehajtott szalvétával.

– Igen, igen, ismerem őket. A Helyreállítást ellenző politikai agitátorok, bár nem hinném, hogy túlságosan komolyan kéne őket venni. Meglep, hogy Jenna herceg úgy gondolja, fenyegetést jelenthetnek az Ígéret Földjére.

– Nem túl veszélyesek, hiszen mint ön is mondta, egy jelentéktelen csoportról van szó. Viszont az egyik politikai célpontjuk a Seader-Krupp, és ez aggasztja a Hercegi Tanácsot.

– A sárkány miatt – mondta a herceg tisztán érzékelhető undorral, és félretette a villáját. – Miért küldi Jenna Ni’Ferra saját emberét, hogy ellenőrizzen valamit, ami kapcsolatban áll Lofwyrral? A sárkánynak biztosan megvannak a saját ügynökei és kémei, hogy saját portáján intézze el a problémát.

– Fogalmam sincs, Jaromar. Csak azt tudom elmondani, amit a hercegem megparancsolt. Több információra van szüksége a szervezetről, és engem jelölt ki arra a feladatra, hogy összegyűjtsem ezeket az adatokat. Azt mondta, ön már máskor is a segítségünkre volt, és felkért, hogy biztosítsam róla, nagyon hálás lesz a közreműködéséért.

Jaromar elgondolkodva dőlt hátra a székében. Speren egy pillanatra azt hitte, túl sokat árult el. A herceg nyilvánvalóan gyanakodott, de az is egyértelmű volt, hogy egyelőre nem jutott semmire a gyanakvásával, és sokkal nagyobb haszna származhatott az együttműködésből, mint az ellenállásból. Ráadásul – bár ezt Speren nem említette – közismert tény volt, hogy Jenna nem számított Lofwyr támogatói közé, mint ahogy Jaromar sem. Ha a herceg információkat akar gyűjteni a Lofwyr helyreállítási tervével szembenálló politikai másként gondolkodókról, azt nyilván azért teszi, hogy valamiképpen keresztbe tegyen a sárkánynak. Sperennek ezt természetesen esze ágában sem volt közölni Jaromarral, inkább hagyta, hogy a férfi magától jusson erre a következtetésre.

A herceg ajka nyájas mosolyra húzódott.

– A legnagyobb örömmel segítek a hercegnek az információk felkutatásában – közölte mosolyogva. – Vannak barátaim a Szövetség más részeiben. Felveszem velük a kapcsolatot, és meglátjuk, mit tudnak mondani, aminek esetleg hasznát vehetik.

– Köszönöm – biccentett Speren. – Először is szükségem lenne minden adatra a szervezet hátteréről és ismert tagjairól.

– Hát persze, persze – intett a kezével a herceg. – Gondoskodom róla, hogy minden szükséges anyag a rendelkezésére álljon. Minden, amivel segíthetek Jenna hercegnek. Remélem, hogy az információk segíteni fogják önt feladata teljesítésében, lovag.

Speren a villájára tűzött egy szelet kolbászt, és tisztelgett vele vendéglátójának.

– Biztos vagyok benne, Jaromar. Egészen biztos.